76.rész-Meglepetés!

Jó volt újra érezni szobám melegségét. Hosszas zuhanyzást töltöttem,majd felvettem a pink köntösömet. Nem gondoltam semmire,csak befeküdtem a puha ágyamba és rögtön elaludtam. Aludhattam vagy 15 órát egy huzamban,mert alig aludtam ezen a héten. Aztán a telefonom csörgésére keltem. Remek.
*Niall*
-Halo? -szóltam bele álmosan.
-Pakolj!
-Mivan?!
-Csomagolj össze pár cuccot. Elutazunk.
-Miii?! Hova?
-Budapestre.
-Hogy mi?
-Tudod, Magyarország.
-Nem vagyok hülye Niall. Tudom hol van Magyarország.Van ott egy barátnőm is.
-Tudom...-éreztem,hogy elmosolyodott.
-Mikor indulunk? És minek?
-Tudom,hogy szereted a kézilabdát...
-Kézi meccsre megyünk? -kérdeztem.
-Eltaláltad. De az csak szombaton lesz. Mi ma indulunk,csütörtökön.
-Ma csütörtök van?
-Igen...Szóval pakolj! Pár óra múlva ott vagyok és indulunk. Budapesten lesz egy kis városnézésünk is.-nevetett.
-Juhuuu!
Kiugrottam az ágyból és lerohantam a konyhába. Anyu ott ült és olvasta az aznapi újságot.
-Anyuuuu! Ma Magyarországra utazok!
-És én erről mért nem tudok?
-Hát most már tudsz. -nevettem.- Niall vett két jegyet a kézilabda meccsre,hisz tudja,hogy imádom és azt is tudja,hogy imádom a magyar csapatot.
-Akkor jó. De vigyázzatok magatokra!
Anyu tök hamar belement, ilyet...Összedobtam egy gyors szendvicset, megettem egy pohár narancslé kíséretével majd felszaladtam a szobámba. Előkerestem a bőröndömet és kinyitottam a szekrényemet,hogy miket viszek Budapestre. Nem tudtam,hogy ott épp most milyen idő van,ezért gondoltam megkérdezem Adrit, a magyar barátnőmet. Bekapcsoltam a laptopomat,majd láttam,hogy pont fent van,ezért rá is írtam.
-Szia! -kezdtem a beszélgetést.
-Szia Jess! Jajj! De rég beszéltünk! Mi újság? -kérdezte Adri.
-Képzeld! Ma Budapestre repülök.
-Tudok róla. -nevetett. -Kimegyek elétek.
-Miii? Már tudsz róla? Milyen pletykás a pasim...
-Csak egy kicsit.-nevetett.-Szóval majd én várlak titeket a reptéren, én viszlek el a hotelbe, amit Niall kiválasztott a sok közül és én leszek a ti idegenvezetőtök. Ami nehéz feladat lesz,mert Niall nem egy átlagos ember...
-Tudom.. És köszi,hogy eljössz értünk.Azt akartam kérdezni,hogy amúgy milyen idő van Magyarországon?
-Most egész jó. Süt a nap,úgyhogy csak egy-két meleg ruhát hozz.
-Akkor jó. Megyek is pakolni. Csak ennyit akartam. Hamarosan találkozunk. Szia Adri! -köszöntem el.
-Már alig várom. Szia!
Kikapcsoltam a gépem és pakolni kezdtem a bőröndbe. Tettem be 2 farmert,egy melegebb pulcsit, több pólót, 2 rövidnadrágot és cipőt,szandált. Csak 3 napra mentünk,vagy 2? De annyi cuccot vittem,hogy ááá. Sikeresen betudtam pakolni a bőröndömbe és pont letudtam csukni. Mire mindennel kész lettem felöltöztem, és lementem a nappaliba. Ott vártam Niallt,amikor csöngetett is. Milyen pontos... Hát mi lett vele? Lehoztam a bőröndömet, majd indultunk is a reptérre. Még elköszöntem előtte anyutól, aput meg felhívtam,hogy elmegyek pár napra. Leadtuk a csomagjainkat, és felszálltunk a repülőre. Niall már akkor is napszemüvegben és sapkában volt,hogy ne ismerjék fel. De ez felesleges volt. Hisz elfelejtettem,hogy már engem is ismernek...Rájöttünk,hogy felesleges sapkát viselni,ha ígyis-úgyis ránk támadnak. Teljesen nyugodtan töltöttük el ezt a pár órát,amíg Magyarországra értünk. Leszállás után rögtön megpillantottam Adrit.
-Adriiiiii! -ugrottam a nyakába.
-Hééé! Ne fojts meg,ha megakarod még nézni a várost. -nevetett.
-Ja jó.
-Szerezzük meg a csomagjaitokat és induljunk a hotelbe.
-Remek! Már alig várom.
-És...-kezdtem bele.- Szabad tudnom melyik csapat játszik szombaton?
-Persze! MKB Veszprém és az RK Celje. Már rendeztem egy kocsit,ami elvisz titeket.-mondta Adri.
-Komoly? Kedvenc magyar csapatom. Wááá.
-Aha.
-Zsír. Köszi.-öleltem át.
-Kösz,hogy gyorsan lerendezted nekünk a jegyeket Adri. -szólt közbe Niall.
-Semmiség.-kacsintott Adri.
Adri elvitt minket a hotelbe,ahol leraktuk a cuccainkat, aztán indultunk is városnézésre.
-Éhes vagyok.-szólalt meg Niall.-Merre van a Nando's?
-Itt nincs Nando's...
-Hogy mi?! Nincs Nando's?!! Akkor mit fogok enni?
-Más kaját...-nevettünk.
Elmentünk az egyik ottani étterembe és kajáltunk valami magyarosat. Nem tudom pontosan mit ettünk,de finom volt. Párszor megtámadtak minket a rajongók,de hát ez van. El kell fogadnunk. Csütörtökön amennyi időnk maradt estig még megnéztük a Parlamentet, a Lánchidat és pár kajáldát Niall miatt.  Aztán késő este lett, ezért a hotelbe indultunk. Pénteken is megnéztünk pár helyet Budapesten, rajongókkal foglalkozott Niall és én is fotózkodtam velük. Pizzát sütöttünk Adriéknál. Annyira finom lett. Bár nem maradt belőle semmi,mert Niall megette... De azért jó volt.Nagyon hamar elrepült ez a pénteki nap is. Fáradt voltam és kiakartam pihenni magam a holnapi meccsre. Korán lefeküdtünk. Aztán szombat reggel lett. Kb 11 óra körül indultunk Veszprémbe,mert ott volt a kézimeccs. Azért indultunk ilyen korán,mert kiderült,hogy VIP jegyünk van... Amit el se hittem. Találkozhattam mindkét csapattal. Wow. Úristen. Megláttam Őket.
-Azta! -szóltam.
-Naa? Tetszik? Megakartalak lepni,ez a hét nagyon durva volt neked.
-Nagyon tetszik! -szóltam.
Közös képeket csináltunk a játékosokkal, el se hitték,hogy Londonból jöttünk azért,hogy lássuk őket játszani. Pedig így volt. Aztán elfoglaltuk a helyünket a teremben. Csináltam egy képet a csarnokról,ahol már a csapatok készülődtek a játékhoz.
" Na hol vagyok most? Igen Magyarországon, Veszprémben, egy kézilabda meccsen. Hajrá MKB Veszprém!" -pötyögtem ki twitterre.
Annyira jól éreztem magam a meccsen! Hihetetlen! A végén pedig nyert a kedvenc csapatom,úgyhogy minden ok. Sajnos aznap este indult a gépünk,ezért már aznap este Londonban voltam, de nagyon élveztem ezt a 3 napot.

75.rész- Kiszabadultam!

*Jessica szemszöge*
Én még mindig fáztam,éhes voltam,vacogtam, de nem bírtam aludni se. Aludni? Összekötözve? Nevetséges. Aztán betoppant a hideg pincébe Jason. Levette a számról a ragasztót,majd ennyit szólt:
-Nem vagy éhes?
-De... Nagyon is. De ezt a moslékot nem eszem meg. Inkább éhen halok.-mondtam flegmán.
-Tudom. Ezért hoztam neked egy hambit.
-Hm... Milyen jól tartotok el. Mármint te. Te hamburgert hozol, Tony meg valamilyen undorító főzeléket. Mellesleg tudja,hogy utálom a főzelékeket...
-Én bírlak. Semmi bajom veled, úgyhogy...-nevetett.
-Akkor eloldoznál,hogy megehessem a kaját?
-Ja persze.
Elvágta a kötelet a kezemnél és a lábamnál is.
-Szerinted mikor enged haza?-kérdeztem.
-Hát reméljük minél előbb. Már unom ezt az egészet... Hé! Van egy ötletem, de én ebbe benne se voltam,jó? -kérdezte.
-Jó.
-Szóval,amikor itt hagylak,véletlenül kiesik a telefonom a zsebemből.
-Véletlenül. Persze.-nevettem.
-Ez most komoly. Láttam a Cobra 11-be is.
Itt elkezdtem nevetni. Cobra 11? Komolyan? De végül is,nem is olyan rossz ötlet... Fejből tudom Niall számát,úgyhogy...
-De várj! Hol vagyunk? Mit mondjak Niallnak,hogy megtaláljon?
-Salfordban vagyunk a tábla utáni erdőben. Könnyen megtalálható,ha valaki tudja a címet...
-Köszönöm! Életmentő vagy! -mondtam.
-Na akkor kezdjük.-majd kiment az ajtón,úgy ahogy megbeszéltük kiesett a telefon a zsebéből.
Szép csendben odalopóztam az ajtóhoz,felvettem a telefont,majd tárcsázni kezdtem Niall számát.
-Halo? -szólt bele az a hang.
-Niall! Kérlek! Segíts! -mondtam.
-Jessica?! Merre vagy?
-Salfordban, a tábla utáni erdőben egy kis házban. Gyere értem kérlek!! -mondtam.
-Indulok! De jól vagy?
-Fogjuk rá.
-Sietek édes! -mondta majd lerakta a kagylót.
Én eldobtam a telefont,hogyha esetleg Tony bejönne ne lássa,hogy van a közelemben egy telefon.. És rájöjjön mindenre. Egy kis idő múlva újra bejött hozzám Jason.
-Na? -kérdezte.
-Elindult.
-Remek. Akkor én el is tűnök innen. Tony úgyse jön ide, nincs a városban,szóval örültem,hogy megismerhettelek. Még ha ilyen rossz körülmények között is.-nevetett..
-Hé Jason! Kösz...-mondtam.
-Nincs mit.-kacsintott,majd kiment az ajtón.
Amikor kilépett az ajtón,gondolkodni kezdtem azon,hogy mért volt ilyen kedves velem. Oké,említette,hogy benne se akart lenni ebben az egészben, de mi van,ha ez egy csapda? Bár nem így ismertem meg,de bármi lehet. Mindegy... Most arra kell koncentrálnom,hogy Niall megtalál és elmehetünk innen. Próbáltam kinyitni az ajtót,hogy hátha Jason nyitva hagyta,bár megértem,hogy nem,mert így hitelesebb,hogy tényleg véletlenül ejtette ki a telóját. De ennyi erővel simán el is engedhetett volna. Nem értem a pasikat. Az a lényeg,hogy jól vagyok, és Tony többet nem tud bántani. Max megkérem Niallt,hogy fizessük ki Tonyt, és aztán tényleg békén fog hagyni egy életre. Vagyis nagyon remélem. Csak vártam,vártam,vártam. És fáradni kezdtem. Hiszen alig aludtam valamit. De aztán meghallottam azt,hogy egy kocsi leáll a ház előtt. Csak reménykedtem,hogy Niall az és elkezdtem kiabálni,hogy "Segítség".
-Jövök már Jess!! -hallottam,hogy visszakiált.
Hallottam hatalmas lépteit,ahogy fut le a lépcsőn. Aztán próbálja kinyitni az ajtót, aztán pedig meglátja a zárhoz való kulcsot. Nehezen,de sikerült kinyitnia azt a fránya ajtót, majd befutott hozzám,én félholt állapotban felkeltem és szorosan magamhoz öleltem,majd egy csókkal köszöntöttem.
-Köszönöm!!-súgtam a fülébe.
-Mit?
-Azt,hogy megmentettél.
-Hát ahogy látom egész jó életed volt itt... Mekis kaja. Hambi, sültkrumpli.
-Héé! -löktem meg-Azt csak akkor kaptam,ha Jason volt velem. Amúgy meg borzalmas volt...
-Jó értem. Bocs,csak hülyülni akartam.
-Hát ne tedd. Inkább menjünk el innen minél hamarabb...
Felmentünk a lépcsőn,amikor szembetaláltuk magunkat Tonyval.
-Nocsak,nocsak kik vannak itt? A kicsi Jessica és a kicsi Niall.Mit képzeltél drágaságom csakúgy megszöksz? Olyat Tony bácsinál nem szabad csinálni. Itt maradsz,amíg meg nem kapom a pénzem.
-Itt van a büdös pénzed.-dobott oda egy kisebb zacskót Niall Tonynak.
-Honnan tudom,hogy ez annyi,amennyit kértem?
-Jaj ne szórakozz már... Tudod,hogy pontos vagyok.
-Jó,de ha mégse... Láttok még engem,ember.-ordított ránk.
-Gyere Jess! Menjünk innen..-húzott magával Niall és beültetett az autójába.
-Megálljunk valami kajáldánál?
-Aha... Jó lenne. Éhen halok,de elvitelre kérjük,mert annyira fáradt,hogy itt helyben elalszom.
-Ok,akkor megveszem,te maradj itt és már indulunk is hozzátok.
-Jó,addig felhívom anyut,hogy minden oké.
-Rendben. De el ne tűnj megint.
-Nem áll szándékomba.-nevettem.

-Kislányom! -anyu sírva vette fel a telefont.
-Jól vagyok. Ne izgulj! Már megyünk hazafele. Csak megálltunk kajáért. Nem sokára otthon vagyunk. Ne sírj kérlek! -nyugtatgattam.
-Próbálok,de nem tudom elhinni,hogy elraboltak.
-Én se... De most már minden rendben. Nyugi! Otthon találkozunk.-majd leraktam a telefont.
Közben Niall is megérkezett, oda adta a kaját,amibe volt minden fura étel. Furán ránéztem a mellettem lévő srácra,aki csak ennyit mondott:
-Mi van? Azt mondtad éhes vagy.
-De nem ennyire.
-Hát akkor most bepótolod az egész hetet.-nevetett.
-Háááát jó...
Kb. 1óra alatt értünk vissza Londonba,a lakásunkba. Anyu sírva ölelt át,amikor beléptem az ajtón..
-Nyugi már anyu! Már itthon vagyok. Jól vagyok... De ezt mondtam a telefonba is.
-De annyira hiányoztál! Többet ne legyen ilyen!
-Nem is akarom,hogy több legyen. Most már felmehetnék a szobámba? Lezuhanyoznék és aludnék egy jót.
-Persze menj csak! -szóltak utánam.