77.rész-Álmodom?

-Jessica! Gyere le!-hallottam anyu hangját a nappaliból.
Hirtelen a régi szobámban találtam magam. Ijedten kinéztem az ablakon,ahol Kanadát láttam. Most mi van?! Lesétáltam a lépcsőn.
-Jessica fontos üzenetem van számodra. Most kaptam egy állást Londonba! Odaköltözünk.
Odaköltözünk? Kanadában vagyunk? Akkor én mért éreztem úgy,hogy már Londonban lakunk és ott van egy csodás életem egy Niall Horan nevezetű emberkével, aki egy énekes.
-Londonba költözünk? Úristen! De jó! Mikor indulunk?-kérdeztem anyutól,nehogy észrevegyen rajtam valami furát.
-Pár nap múlva. Úgyhogy kezdhetsz pakolni.
Hihetetlen az,hogy az egészet csak álmodtam. De hogy került a képbe Niall Horan? És Eleanor,Danielle, a One Direction? Hisz sose hallottam még róluk. Az egyetlen akit ismerek az Tony és Puskás Peti,aki koncertet tartott,ha jól emlékszem. Na mindegy. Felejtsük el az álmom. Tiszta hülyeség...
*Pár nap múlva*
Végre elindultunk. Annyira izgulok! Mi lesz velem Londonba? Igaz,hogy hiányozni fognak a barátaim,de jó lesz a változás.
*Pár óra múlva*
Ez a lakás olyan,mint... Nem az nem lehet! -beszéltem magamban. Az lehetetlen, de ez a konyha, a szobám,a nappali és a fürdő is ugyanaz! Akkor én most jövőbe látok? Az hülyeség. Engem diliházba kéne zárni. Nem fogok erre gondolni többet. Ez csak egy ház... Inkább elmegyek és körülnézek a városban.
-Elmentem nézelődni! Majd jövök. -szóltam anyuéknak.
-Máris elmész? Még ki se pakoltál. -mondta anyu.
-Majd holnap kipakolok.-csuktam be az  ajtót.
Elindultam szétnézni az utcákon,a városban. Bár nem jutottam sokáig,nehogy valahol eltévedjek és ne jussak  vissza a lakáshoz. Az buli lenne,de nem tettem. Bementem egy boltba hátha találok valami könnyű kaját,amit össze tudok dobni vacsira. Beledobtam pár cuccot a kosárba,kifizettem majd elindultam hazafele. Ahogy kiléptem az ajtón,nekem jött valaki.Nem érdekelt az,hogy ki volt és mért csak ennyit tudtam ki nyögni:
-Nem! Ez lehetetlen. Ezt is csak álmodom.
-Ne haragudj. Nem figyeltem...-segített fel egy kék szemű srác.
-Semmi baj.
-Hé várj! Én téged ismerlek...-szólított meg újra.
-Ööö igen?
-Jessicának hívnak? -kérdezte.
-Igen.-feleltem félénken.
-Várj! Te meg Niall?
-Igen. Azt ne mond,hogy nem ismersz. A One Directionnek a tagja vagyok.
-Nem ismertelek, de...
-De?
-Volt egy fura álmom... Ami elég ciki,mert benne voltál,de úgy,hogy nem ismerlek.
-Igen?
-Várj és te honnan ismersz engem?!-kérdeztem.
-Nekem is benne voltál az álmomba... És az az igazság,hogy együtt jártunk.
-Nemár! Ki szórakozik velünk? Az enyémbe is ez volt. Sőt. Ugyanígy történt,ahogy megismertelek most. Kanadából jöttem Londonba, a boltba futottunk össze.
-Elmeséled az egészet?
-Biztos érdekel?
-Még  szép.

-Hááát, szóval a boltban találkoztunk,te elvittél egy városnézésre,összejöttünk, egy suliba jártunk 6-an,mert bemutattál a többi tagnak. Aztán turnézni mentetek,és megkértetek,hogy legyünk mi a háttértáncosaitok, de én eltörtem a lábam,úgyhogy haza kellett jönnöm, Eleanor hazajött velem, de újra összetalálkoztam az ex pasimmal,aki bajban volt, és jött 2 bűnöző a házunkba,hogy fizessen Tony nekik,vagy nekem esik bajom. Te küldtél értünk 1 John nevezetű testőrt, aztán elutaztunk hozzátok Spanyolországba,hogy újra együtt legyünk, ott Liam bejelentette,hogy megkérte Danielle kezét és esküvőjük lesz.Aztán elvittél Magyarországra egy kézilabda meccsre,ahol találkoztam a kedvenc sportolóimmal. Nagyjából ennyi.
-Huh!
-Bolond vagyok?-kérdeztem.
-Dehogyis! Csak fura,mert nekem is volt ilyen álmom. Innen tudtam  a nevedet is... És nem mindenre emlékeztem,de valósnak tűnt. És tádám! Itt vagy. Ez egy jel lehet?-kérdezte.
-Nem tudom. De elég fura...
-Mi lenne ha teljesülne ez az álom...? -nézett rám szép kék szemeivel.
-Úgy érted mi ketten..?
-Úgy..Szóval holnap elvihetlek egy városnézésre Jess?
-Jess?
-Szólíthatlak így nem? Az álmomba mindig így hívtalak...
-Ööö persze.-nevettem.
-Akkor most haza is kísérhetlek?
-Ha szeretnél...-mosolyogtam rá.
Mindent elmeséltem Niallnak az álomról, kiderült,hogy ő is ugyanezt álmodta,ugyanakkor amikor én. Ez véletlen? Vagy a sors? Igen,megtanultam,ha valakire sokat gondolunk,az megérzi és ő is rád gondolhat. Ez beteljesült. De,hogy ilyen hamar? Ki gondolta volna? A kis beszélgetésünk után megtörtént a városnézés, a kapcsolat, a suli, a turné és minden ami ebben a kis "álomban" volt...  BELIEVE

1.fejezet -A költözés

-Jessica! Kész vagy már? -szólt anyu a nappaliból.

-Igen! Mindjárt megyek.

Jessica vagyok. Egy átlagos 17 éves tinilány Kanadában. De már nem sokáig. Ma költözünk Londonba,mert anyu kapott ott egy állást. Aminek nagyon örültem. Hiszen imádom Londont.

-Gyere már kislányom! Lefogjuk késni a repülőgépet. -mondta apu.

-Jól van,megyek már. -levittem a lépcsőn a bőröndjeimet.

Bepakoltuk a bőröndöket,dobozokat a teherautóba,ami elvitte őket a reptérig. Mi is elindultunk. Hiányozni fog ez a ház,meg a barátaim, a suli. Remélem,hogy tartani fogom velük a kapcsolatot. Odaértünk a reptérre, elintéztük az általános dolgokat és felszálltunk a gépre. Ez lesz az első utam repülőn. Annyira izgultam. Nem lehetett valami érdekes út,mert elaludtam. Anyukám keltett,hogy mindjárt leszállunk,úgyhogy keljek fel. Jee! Végre Londonban vagyunk. A gép leszállt, mi felvettük a csomagjainkat, hívtunk egy teherautót,ami elviszi a csomagjainkat az új házunkba, és hívtunk egy taxit is, ami pedig minket visz el oda. Alig vártam,hogy megérkezzünk. Amikor kiszálltam a taxiból,beugráltam a házba. Ujjongni kezdtem. Úristen. Londonban vagyok. Jaj de jó! Bementem az új konyhába, a nappaliba, a szobákba,a fürdőszobába és minden kis helyre ami még a házban volt.

-Anyu!-ordítottam- csodás házat vettetek! Imádom! -mondtam.

-Örülök,hogy tetszik Jessica. Menj,foglald el a szobád. Tudod, az a rózsaszín. -nevette el magát apu.

Felrohantam a szobámba,közben megérkeztek a cuccaim, amit felhozott a szállító. Kipakoltam a ruháimat, a laptopomat, a hangfalamat, meg az összes dolgot,ami az én dobozaimban volt. Felléptem Twitterre és Facebookra,hogy megtudjam a barátaim,hogy vannak.

-Szia Jenny! -köszöntem rá a legjobb barátnőmre.

-Szia Jess! Miújság Londonban?

-Nem rég értünk haza. Csodás a ház. Már ki is pakoltam. Gondoltam felnézek,hogy fent vagy-e. És mi történik Kanadában?

-Unalmas hétköznapok. Hiányzol. Mindenkinek.

-Ti is borzalmasan hiányoztok. Remélem,hogy minden nap tudunk majd beszélni.

-Most mennem kell Jess, örülök,hogy beszéltünk. Vigyázz magadra. -Jenny le is lépett.

Elhatároztam,hogy elmegyek várost nézni ,meg bevásárolok kaja ügyben. Készíteni kéne valami vacsit. Felvettem egy csőnadrágot, egy pink pólót,elköszöntem anyutól és aputól, majd neki indultam Londonnak. Először nem nagyon tudtam merre induljak, de gondoltam elindulok jobbra, csak találok egy boltot. Elindultam egyenes,mentem,csak mentem. Emberekkel találkoztam. Végre találtam egy nagyobb boltot,ahol mindent megtudtam venni a vacsorához. Beszereztem mindenféle finomságot, salátához vettem paradicsomot,paprikát,uborkát és még pár ilyen dolgot. Aput se felejtettem el, neki pedig vettem húst és krumplit,amiből rántott hús és krumplipüré lesz uborkasalátával. Kifizettem ezeket az ételeket, kiindultam a boltból. Amikor valaki kirántotta a szatyrokat a kezemből.

-Remek! -ugrottam fel a földről.

-Bocsi, nem akartam.-hallottam egy srác hangját.

Segített felszedni a cuccaimat egy magas srác kapucniban és napszemüvegben. Kedvesnek tűnt.

-Amúgy hogy hívnak? -kérdezte.

-Jessica Mason. -mondtam mosolyogva-És téged?-kérdeztem.

-Ööö. -gondolkodott egy darabig.

-Elfelejtetted a nevedet? -kérdeztem nevetve.

-Ja nem... Niall Horan vagyok.

-Örülök,hogy megismertelek.-mosolyogtam rá.

-Én is. Segíthetek hazavinni a cuccaid? Bocsánatkérésként,mert ellöktelek.

-Nyugodtan. De nem szükséges.

-Én ragaszkodom hozzá!-mondta széles mosollyal.

Hazaindultunk. Ő végig aranyosan nevetett. Megismertük egymást. Sokat nevettünk,amíg a házunkig nem értünk.

-Szóval itt vagyunk. Köszönöm,hogy haza kísértél.

-Igazán nincs mit. Jessica! Várj egy percet. Azt szeretném kérdezni,hogy megadnád a telefonszámod? Felhívnálak később. -mondta.

-Persze.-bepötyögtem a számom a telefonjába,amíg ő az övét az enyémbe.

Megöleltük egymást,én bementem a házba a szatyrokkal.

-Anya! Megjöttem. Neki állok a vacsinak,jó?

-Ó! Házavató vacsi. Ez jó ötlet. Segítsek? -kérdezte.

-Nem kell, köszi. Megcsinálom egyedül.

-Oké! Akkor felmegyek a szobába és pakolok egy kicsit.

Én elkezdtem a vacsorát csinálni. Megpucoltam a krumplit,összevágtam, oda tettem főni, majd a húst bepaníroztam és kisütöttem. Közben a salátát is megcsináltam. Míg sült a hús, megcsörrent a telefonom. Niall volt az. Felvettem.

-Szia. -szólt bele.

-Szia.

-Hiányoztál.

-Ma ismertél meg.

-Jó, de hiányoztál.

-Ha ennyire hiányzom,miért nem jössz át vacsorára? Mindjárt kész és végül is te is segítettél benne, te hoztad a szatyrokat.

-Hmm. Ez egy jó ötlet. Indulok. Negyed óra múlva ott vagyok.-köszönt el.

-Anyuuu! -kiabáltam fel az emeletre-Vendégünk érkezik. Ma megismertem egy srácot,aki segített haza hozni ezt a sok szatyrot, ezért meghívtam vacsorára. Nem baj,ugye?-kérdeztem.

-Dehogy baj! Örülök,hogy máris találtál egy barátot.-mondta apu.

Én megterítettem, már a kaja is ki volt pakolva, amikor csöngettek. Jól tudtam,hogy ki az.

-Szia Niall. -öleltem meg.

-Szia Jess.

-Gyere beljebb. Kész a kaja. Gondolom éhes vagy. -nevettem rá.

-Ezt jól gondolod. Rántott hús? Egyik kedvencem.

-Nekem is. -szólalt meg apu a lépcsőn lefele jőve.

-Jó estét Mr.Mason. Niall Horan vagyok.

-Szia Niall. Jeremy vagyok. Örülök,hogy megismertelek.

Leültünk az asztalhoz,már csak anyut vártuk, amikor ő is megjelent.

-Jó estét.-Állt oda Niall anya elé és bemutatkozott.

-Szia. Alison vagyok.

Megettük a vacsorát. Állítólag nagyon finom lett. Legalábbis ezt mondták. Sokat beszélgettünk közben. Anyuéknak szimpatikus Niall és persze nekem is. Örülök,hogy találkoztam vele. Az este jól telt, aztán Niall hazament,én lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.