55.rész- Nem engedem!

*Jessica szemszöge*
Este olvasás közben  megcsörrent a telefonom.
-Ne vedd fel, ha hívlak, tényleg...-szólt egy hang flegmán.
-Neked is szia Harry! -szóltam vissza.
-Ja bocs, szia. Szóval miért is nem vetted fel a telefont? Már háromszor kerestelek.
-Lent voltam a nappaliba, bocs. Mit akarsz?
-Csak megszeretném köszönni,hogy összehoztad ezt a tökéletes randit Fruzsinak és nekem. Élveztem. Ha te nem cselekedsz, nem mertem volna odamenni hozzá és elmondani az érzéseimet. Annyira jó volt. Ja de többet nem megyünk abba az étterembe,ahova vittél minket. Giliszta volt a spagettibe.
-Úristen! Sajnálom. Nem tudtam. -nevettem.
-Semmi baj. Az este még jobb lett. -nevetett ő is.- Amúgy annyira tetszett. Imádom ezt a csajszit. És gyönyörű. Nem csalódtam benned. Köszönöm,hogy segítettél összehozni ezt a találkát.
-Jól van Harry. Nincs mit. Bármikor segítek.
-De ez más. Remek volt minden. És ha te nem lennél, szerintem sose találtunk volna egymásra Fruzsival.
-Óó. Köszönöm e kedves szavakat. Elpirulok. -nevettem.
-És és és és.
-És?-kérdeztem.
-Csak annyi,hogy lehetne még egy ilyet szervezni?
-Kedves Harry! Én nem programszervező vagyok, és nem is szeretnék az lenni. Ha szeretnél még egy randit vele, akkor neked kell elintézned. Biztos vagyok benne,hogy bele menne.
-Azt mondod?
-Azt.
-Hé Harry! Kivel beszélsz? -hallottam egy hangot a telefon másik oldaláról.
-Hagyjál már Niall! -hallottam Harryt is.
-Ott van Niall?-kérdeztem.
-Jól hallottad. -mondta.
-Mond meg neki,hogy legyen kéznél a telefonja,vagy kapcsolja be a gépét. Köszi puszi. -mondtam.
-Jó-jó. Rázz le nyugodtan. -mondta szomorkásan.
-Jaj ne haragudj. Csak  tudod, ezt még egyszer végig kell majd hallgatnom,ha Fruzsi meséli el. Úgyhogy ne haragudj. -szóltam nevetve.
-Ja tényleg. -nevetett.-Akkor hagylak is. Niall mindjárt a gépnél van. Szia.
-Köszi. Szia.
-És Jess! Még egyszer köszi.-mondta.
-Nincs mit.
Leraktam a telefont, megfogtam a laptopom és visszafeküdtem az ágyra. Épp,hogy bekapcsoltam Niall máris felkért webcamra.
-Szia! -mosolyogtam a kamerába.
-Szia Édes! Hogy vagy? Olyan rég találkoztunk.-mondta szomorúan.
-Sajnos.. Én jól vagyok. És te? -kérdeztem.
-Én is megvagyok. Mit szólnál,ha átmennék hozzátok? Vagy esetleg te is átjöhetnél hozzánk... -mosolygott.
-Hááát nem is tudom. Megkérdezem anyut. Megvársz?
-Aha. Remélem belemennek.
Lefutottam a nappaliba,ahol anyu és apu épp tv-t nézett.
-Anyuuuuu! -néztem kiskutyaszemmel.
-Nem! -mondta.
-Na nemár. Még nem is mondtam semmit.
-Na jó. Mondd.
-Átjöhetne Niall? Vagy esetleg én átmehetnék hozzá? -kérdeztem.
-Kérdezd apád.-szólt határozottan.
-Jaj... Apuuuu!-kezdtem bele.
-Nem!
-Jaj nemár.
-Nem fogom hagyni,hogy a kislányom 5 sráccal legyen egy lakásba. Kitudja mit csinálnátok ott...
-Nem vagyok már kislány. És ha ő jönne át?
-Nem.
-De miért?
-Mert nem.
-Mehetnél ügyvédnek...
-Ne szemtelenkedj! -ordított rám.
-De én csak...
-Semmi de! Menj fel a szobádba és ne is lássalak! -ordította.
-De apa!
-Nincs semmi de! Már mondtam.
Felmásztam a lépcsőn,egyenesen be a szobámba. Leültem könnyezve a gép elé.
-Úristen! Te sírtál? -aggódott Niall.
-Nem...
-Látom,hogy sírtál. Mi a baj?
-Apu. Semmit se enged meg.
-Szóval nem lehetünk együtt? Megtiltja?
-Igen,mert még kislány vagyok. És nem akarja,hogy olyan történjen.
-Hát már teljesen mindegy. -nevetett.
-Ez nem vicces.
-Jó bocs. Tudod mit? Van egy ötletem. Ne sírj. -kikapcsolta a kamerát.
Nem értettem,hogy miben sántikál. Könnyeztem. Nem is értem,hogy apu miért nem akarja,hogy együtt legyek Niallal. De nem úgy. Szeretem .Akkor miért ne bújhatnék hozzá,hogy érezzem a közelségét? Olyan rég találkoztam már vele. Erre ő nem enged meg semmit. A jegyeim is jók a suliba, tánciskolába is rendszeresen járok. Akkor? Végig se tudtam gondolni ezt az egészet, valaki csöngetett. Ki lehet az ilyen későn? Kiléptem a szobámból, de láttam,hogy már anyu kinyitotta az ajtót. Én fentről hallgatóztam.
-Jó estét Mrs.Mason.-hallottam Niall hangját.Vajon mit akar itt?
-Szia.-köszönt neki anyu.- Gyere beljebb.
-Jó estét Mr. Mason.
-Hello...-bökte oda flegmán apu.
-Miért jöttél?-kérdezte anyu.
-Hááát. Szeretném elkérni a lányukat erre az estére.
-Az lehetetlen. -szólt oda apu.
-Miért? -kérdezte kedvesen Niall.
-Mert nem.
-De miért? Megtudná magyarázni,hogy miért ne lehetnék együtt az Ön lányával? Szeretem őt.
-Azt elhiszem, de akkor sem.
-De ha nem tudja megmondani,hogy miért, akkor miért ne lehetne?
-Mert nem.
-Én szeretném,ha ma eljöhetne velem.Vagy esetleg én itt maradhatnék? -kérdezte.
-Nem.
-De Mr. Mason. Miért?!
-Mert nem vagy szimpatikus.
-És azért nem szerethetem a lányát?
-Nem szeretném ha rosszat tennél benne.
-Rosszat tennék? Ezt mégis hogy érti?
-Egyszer már összetörted a szívét, még egyszer nem szeretném ezt látni!
-Többször nem fog előfordulni.
-Az összes srác ezt mondja. -hallottam apu hangját.
Én könnyeztem. Hogy lehet ilyen apám? Szeretem aput, de ilyenkor nem tudom megérteni.
-Megmutassam,hogy én nem ilyen vagyok?
-Nem érdekel.
-Ha olyan lennék,mint a többi srác, akkor nem írtam volna neki egy dalt, nem foglalkoznék vele. Mivel ön nem engedte át hozzám, ezért muszáj voltam eljönni ide,hogy eljátszhassam ezt a dalt.
-Tűnj innen! -ordított rá apu.
-Nem megyek el innen addig, amíg Jessica nem hallotta a dalt.
-Hagy menjen fel! -hallottam anyu hangját.
Niall elindult a lépcső felé.
-Te oda nem mész fel! -szólt hangosabban apu.
-Akkor hívják le Jesst.-szólt vissza Niall.
-Jessica! Azonnal gyere le! -hallottam apu hangját.
Én úgy tettem mintha a szobámból jöttem volna ki.
-Mi az? Niall? Te meg mit keresel itt?! -kérdeztem.
-Mondtam,hogy van egy ötletem.
-Ülj le Jessica! -húzott oda magához anyu.
-Szóval írtam neked egy dalt. Nem játszhattam úgy el,hogy a szüleid nincsenek itt. De ez mindegy is.
Gitározni kezdett. Elkezdődött egy nagyon szép szám. 2 perc múlva könnyezni kezdtem. Annyira szép szám.
-Ezt nekem írtad? -kérdeztem könnyes szemmel.
-Igen. Csakis neked.-nézett rám nagy kék szemeivel.
-Szeretlek! -suttogtam.
-Tudod,hogy én is.
-Apu! -kezdtem bele a mondandómba.-Most már elhiszed,hogy nem csak játszik velem? -kérdeztem.
-Hááát.-kezdte el.
-Hát?
-Talán el. Ezzel még nincs vége a "háborúnak". Ma este nem mehetsz sehová, és te se maradhatsz itt! -mutatott Niallra.
Niall rám nézett és bólintott,hogy oké, hagyjuk. Majd rájön,hogy szeretjük egymást és nem tilthat el egymástól.
-Köszönöm! -suttogtam és átöltetem Niallt.
-Jól van most már elég! Mars fel a szobádba! -utasított apu. -Te meg menj haza! -küldte el Niallt...

38.rész- A nagy beszélgetés

-Szerintem most az lesz a legjobb, ha elmész.-mondtam.

-Ahogy akarod...

Lesétáltunk a lépcsőn, aztán a bejárati ajtóhoz értünk.

-Hát te mit keresel itt?! -szólt ki apu a nappaliból.

-Itt lakom...-mondtam.

-Nem te! Ez a szemét! Mit keres itt? Nem úgy volt,hogy megbántott és szakítottatok?

-De...

-Akkor meg?! Tűnj innen! Megsértetted a lányom!-ordította apu.

-Apu! Nemár! Újra együtt vagyunk...

-Hiszen megbántott.

-Megbocsájtottam neki.

-Hogy képzeli,hogy ide tolja a képét? -újra ordított.

-Apu! Nyugi már! Ha szeretnél elfogadnád a döntésem...-mondtam sírva.

-Ne sírj kérlek. Szeretlek. -mondta apu.

-Most mit tett Jessicával? Alig tudtam abbahagyatni vele a sírást és most megint elkezdte.-mondta idegesen Niall.

-Te nekem ne szólj be,jó?! -itt apu majdnem lekevert egy pofont Niallnak.

-Hagyjátok abba!!!-kiabáltam- Niall most kérlek menj el.

-De...

-Nincs de. Menj!

Niall elment én pedig egy szó nélkül felmentem a szobámba aput magára hagyva a nappaliba. A szobámba érve becsaptam az ajtót és megindultam a fürdőszoba felé, amikor hangokat hallottam az ablakom felől. Mi lehet ez? Kinéztem és láttam,hogy Niall dobálja az ablakom kicsi kő darabokkal. Mit keres még mindig itt? Kinyitottam az ablakot.

-Hát te mit keresel még mindig itt?

Ő nem válaszolt csak elővett egy papírt amire ez volt ráírva: "Szeretlek"

Elkönnyesedett a szemem,majd küldtem neki egy puszit az ablakomból. Annyira édes. Aztán elment én pedig befeküdtem egy kád forró vízbe. Annyira jó volt pihenni. Fél órát feküdhettem a vízbe. Kopogást hallottam.

-Ki az? -kérdeztem.

-Én. -hallottam apu hangját.

-Mindjárt megyek. Csak felöltözöm.-szóltam ki neki.

Kiszálltam a kádból, megtöröltem magam és magamra kaptam a rózsaszín köntösömet. Kiballagtam a fürdőszobámból és leültem az ágyra.

-Mit szeretnél? -kérdeztem aputól.

-Bocsánatot kérni.

-Miért?

-Azért mert olyan csúnya dolgokat vágtam az új barátodhoz. Nem kellett volna. Igazad van, ha szeretlek elfogadom a te választásod.

-Semmi baj. Ideges voltál...

-És szeretlek.

-Én is szeretlek apu.

-De az a gyerek még mindig nem szimpi...

-Apu kérlek!

-Na jó, csak vicceltem. -nevette el magát.

-Reméltem is.