75.rész- Kiszabadultam!

*Jessica szemszöge*
Én még mindig fáztam,éhes voltam,vacogtam, de nem bírtam aludni se. Aludni? Összekötözve? Nevetséges. Aztán betoppant a hideg pincébe Jason. Levette a számról a ragasztót,majd ennyit szólt:
-Nem vagy éhes?
-De... Nagyon is. De ezt a moslékot nem eszem meg. Inkább éhen halok.-mondtam flegmán.
-Tudom. Ezért hoztam neked egy hambit.
-Hm... Milyen jól tartotok el. Mármint te. Te hamburgert hozol, Tony meg valamilyen undorító főzeléket. Mellesleg tudja,hogy utálom a főzelékeket...
-Én bírlak. Semmi bajom veled, úgyhogy...-nevetett.
-Akkor eloldoznál,hogy megehessem a kaját?
-Ja persze.
Elvágta a kötelet a kezemnél és a lábamnál is.
-Szerinted mikor enged haza?-kérdeztem.
-Hát reméljük minél előbb. Már unom ezt az egészet... Hé! Van egy ötletem, de én ebbe benne se voltam,jó? -kérdezte.
-Jó.
-Szóval,amikor itt hagylak,véletlenül kiesik a telefonom a zsebemből.
-Véletlenül. Persze.-nevettem.
-Ez most komoly. Láttam a Cobra 11-be is.
Itt elkezdtem nevetni. Cobra 11? Komolyan? De végül is,nem is olyan rossz ötlet... Fejből tudom Niall számát,úgyhogy...
-De várj! Hol vagyunk? Mit mondjak Niallnak,hogy megtaláljon?
-Salfordban vagyunk a tábla utáni erdőben. Könnyen megtalálható,ha valaki tudja a címet...
-Köszönöm! Életmentő vagy! -mondtam.
-Na akkor kezdjük.-majd kiment az ajtón,úgy ahogy megbeszéltük kiesett a telefon a zsebéből.
Szép csendben odalopóztam az ajtóhoz,felvettem a telefont,majd tárcsázni kezdtem Niall számát.
-Halo? -szólt bele az a hang.
-Niall! Kérlek! Segíts! -mondtam.
-Jessica?! Merre vagy?
-Salfordban, a tábla utáni erdőben egy kis házban. Gyere értem kérlek!! -mondtam.
-Indulok! De jól vagy?
-Fogjuk rá.
-Sietek édes! -mondta majd lerakta a kagylót.
Én eldobtam a telefont,hogyha esetleg Tony bejönne ne lássa,hogy van a közelemben egy telefon.. És rájöjjön mindenre. Egy kis idő múlva újra bejött hozzám Jason.
-Na? -kérdezte.
-Elindult.
-Remek. Akkor én el is tűnök innen. Tony úgyse jön ide, nincs a városban,szóval örültem,hogy megismerhettelek. Még ha ilyen rossz körülmények között is.-nevetett..
-Hé Jason! Kösz...-mondtam.
-Nincs mit.-kacsintott,majd kiment az ajtón.
Amikor kilépett az ajtón,gondolkodni kezdtem azon,hogy mért volt ilyen kedves velem. Oké,említette,hogy benne se akart lenni ebben az egészben, de mi van,ha ez egy csapda? Bár nem így ismertem meg,de bármi lehet. Mindegy... Most arra kell koncentrálnom,hogy Niall megtalál és elmehetünk innen. Próbáltam kinyitni az ajtót,hogy hátha Jason nyitva hagyta,bár megértem,hogy nem,mert így hitelesebb,hogy tényleg véletlenül ejtette ki a telóját. De ennyi erővel simán el is engedhetett volna. Nem értem a pasikat. Az a lényeg,hogy jól vagyok, és Tony többet nem tud bántani. Max megkérem Niallt,hogy fizessük ki Tonyt, és aztán tényleg békén fog hagyni egy életre. Vagyis nagyon remélem. Csak vártam,vártam,vártam. És fáradni kezdtem. Hiszen alig aludtam valamit. De aztán meghallottam azt,hogy egy kocsi leáll a ház előtt. Csak reménykedtem,hogy Niall az és elkezdtem kiabálni,hogy "Segítség".
-Jövök már Jess!! -hallottam,hogy visszakiált.
Hallottam hatalmas lépteit,ahogy fut le a lépcsőn. Aztán próbálja kinyitni az ajtót, aztán pedig meglátja a zárhoz való kulcsot. Nehezen,de sikerült kinyitnia azt a fránya ajtót, majd befutott hozzám,én félholt állapotban felkeltem és szorosan magamhoz öleltem,majd egy csókkal köszöntöttem.
-Köszönöm!!-súgtam a fülébe.
-Mit?
-Azt,hogy megmentettél.
-Hát ahogy látom egész jó életed volt itt... Mekis kaja. Hambi, sültkrumpli.
-Héé! -löktem meg-Azt csak akkor kaptam,ha Jason volt velem. Amúgy meg borzalmas volt...
-Jó értem. Bocs,csak hülyülni akartam.
-Hát ne tedd. Inkább menjünk el innen minél hamarabb...
Felmentünk a lépcsőn,amikor szembetaláltuk magunkat Tonyval.
-Nocsak,nocsak kik vannak itt? A kicsi Jessica és a kicsi Niall.Mit képzeltél drágaságom csakúgy megszöksz? Olyat Tony bácsinál nem szabad csinálni. Itt maradsz,amíg meg nem kapom a pénzem.
-Itt van a büdös pénzed.-dobott oda egy kisebb zacskót Niall Tonynak.
-Honnan tudom,hogy ez annyi,amennyit kértem?
-Jaj ne szórakozz már... Tudod,hogy pontos vagyok.
-Jó,de ha mégse... Láttok még engem,ember.-ordított ránk.
-Gyere Jess! Menjünk innen..-húzott magával Niall és beültetett az autójába.
-Megálljunk valami kajáldánál?
-Aha... Jó lenne. Éhen halok,de elvitelre kérjük,mert annyira fáradt,hogy itt helyben elalszom.
-Ok,akkor megveszem,te maradj itt és már indulunk is hozzátok.
-Jó,addig felhívom anyut,hogy minden oké.
-Rendben. De el ne tűnj megint.
-Nem áll szándékomba.-nevettem.

-Kislányom! -anyu sírva vette fel a telefont.
-Jól vagyok. Ne izgulj! Már megyünk hazafele. Csak megálltunk kajáért. Nem sokára otthon vagyunk. Ne sírj kérlek! -nyugtatgattam.
-Próbálok,de nem tudom elhinni,hogy elraboltak.
-Én se... De most már minden rendben. Nyugi! Otthon találkozunk.-majd leraktam a telefont.
Közben Niall is megérkezett, oda adta a kaját,amibe volt minden fura étel. Furán ránéztem a mellettem lévő srácra,aki csak ennyit mondott:
-Mi van? Azt mondtad éhes vagy.
-De nem ennyire.
-Hát akkor most bepótolod az egész hetet.-nevetett.
-Háááát jó...
Kb. 1óra alatt értünk vissza Londonba,a lakásunkba. Anyu sírva ölelt át,amikor beléptem az ajtón..
-Nyugi már anyu! Már itthon vagyok. Jól vagyok... De ezt mondtam a telefonba is.
-De annyira hiányoztál! Többet ne legyen ilyen!
-Nem is akarom,hogy több legyen. Most már felmehetnék a szobámba? Lezuhanyoznék és aludnék egy jót.
-Persze menj csak! -szóltak utánam.

66.rész- Újra otthon

Nem volt még kipakolva sok mindenem,úgyhogy csak beledobáltunk mindent a bőröndbe, Eleanor segített átöltözni,hogy ne orvos illatú ruhában üljek a repülőn. Mivel nadrágot nem tudtam felvenni,ezért egy kék-fekete ruha mellett döntöttem,mivel már úgyis ki volt festve a körmöm kékre. Megfogtam a fekete kis táskámat,amibe belepakoltam a sminkjeimet,a telefonomat,egy üdítőt és még felvettem egy karkötőt,amit Nialltól kaptam. Eleanor betolt a liftbe,indulásra készen álltunk. Még egyszer elbúcsúztam mindenkitől,majd a reptérre igyekeztünk. Elég fura taxit kellett hívnunk,mert tolókocsival nehéz az élet,de sikerült olyan kocsit küldeniük. Hamar odaértünk az olasz reptérre,bár kicsit nehézkesen jutottunk be az épületbe a fotósok miatt. Nem is értem miért engem/minket kell fotózni,amikor én nem vagyok híres,csak az egyik bandatag barátnője. És nem törhet el csak úgy bárki lába? Takartam az arcom,majd felszálltunk a repülőre,ami egyenesen Londonba repített minket. A hazafelé vezető úton felhívtam anyut,hogy perceken belül otthon vagyok,mert történt egy kis baleset,de ne izguljon,mert jól vagyok. Amire mi ketten hazaértünk Eleanorral, már anyu is otthon ült,hogy ápoljon. Alig volt otthon fél órát,mert vissza kellett neki mennie dolgozni. Ilyen az élet Londonban.
-Hé Jess! Nem vagy éhes?-hallottam Eleanor hangját a konyhából.
-Most,hogy mondod,de.
-Mi lenne ha rendelnénk valami kaját? Kínait szereted?
-Aha. Mézes csirke rajongó vagyok.
-Nemár. Én is. Akkor meg is rendelem,aztán a délután többi részére is van ötletem.
-Igen? Mi az?
-Legyen meglepetés.
Felhívta az éttermet,megrendelte az ebédünket, ami fél óra múlva már meg is érkezett hozzánk.
-Hmm. Finom.-szóltam.
-Ez mindig finom.-nevetett.
-Szóval mi a terved ebéd után?
-Legyen csajos délután, kifestjük egymás körmét,kisminkeljük egymást,aztán elmegyünk sétálni.
-Benne vagyok,de a séta most nekem nem fog menni.-mutattam a lábamra.
-Majd tollak.-nevetett.
-Akkor jó.-nevettem én is vele

Megettük a kínai mézes csirkét,majd el is kezdtük ezt a csajos délutánt. Ő kifestette a körmöm narancssárgára, én az övét kékre, majd kisminkeltük egymást. Közben nevettünk,új zenéket hallgattunk. Ha tudtam volna,rögtön felkelek és elkezdek a Simple Plan-Summer Paradise című számra táncolni,hát ez nem nagyon jött össze. Felvettem egy narancssárgás szoknyát egy fekete toppal. Eleanor pedig egy kék szoknyát fehér toppal. Elindultunk a londoni sétánkra.
-Milyen jó,hogy kivételesen nem esik az eső.-mondtam.
-Aha,Londonban a nap nem megszokott. Most szép idő van.-mosolygott.
-Eleanor..-szólítottam meg.
-Igen?
-Én nem akarok itthon maradni. Vissza akarok menni a srácokhoz. Hiányoznak, hiányzik a nyüzsgés, a rajongók,még ha mindig is sikítanak,ha meglátnak valakit... Minden hiányzik, én megfogok itthon bolondulni. Kérlek,menjünk vissza.-mondtam szomorúan.
-Jaj Jess ha az olyan egyszerű lenne.
-Én nem bírok itt maradni.
-Tudom,hogy nehéz,de muszáj lesz. De figyelj,nem adjuk fel. Valahogy megoldjuk,hogy vissza tudjunk utazni,jó? -kérdezte.
-Köszönöm! -mosolyogtam rá.
Hazaindultunk a sétából,kezdtünk kicsit éhesek lenni így este 8 óra fele.
-Szia anyu! -köszöntem,mikor beértünk a házba.
-Sziasztok! Mindjárt kész a vacsora,ne menjetek sehova.
-Ó nyugodj meg anyu. Nem mozdulok innen, még a szobámba se tudok felmenni,emiatt a tolókocsi miatt.
Eleanor nevetni kezdett.
-Hééé! -mondtam.
-Bocsi,csak ezt olyan viccesen mondtad.
-Gyertek enni! -szólt anyu.
-Apu hol van? -kérdeztem.
-Ma nem tud hazajönni,megbeszélése van, ezért inkább bent alszik.
-Hm... Rendben.
-Ez nagyon finom Mrs. Mason. -szólalt meg Eleanor.
-Köszönöm. Szedjél még.-mosolygott anyu.
-Köszönöm elég volt. -nevetett El.
-Akkor megágyazok nektek a vendégszobában lányok,mert csak az a van a földszinten.
-Jó,köszi...-mondtam.
Azon az estén én hamar elaludtam. Eleanor még lezuhanyzott,de később jött be a szobába,ahogy hallottam. Sőt telefonált valakivel, de mire megtudtam volna,hogy kivel már elnyomott az álom.

*Eleanor szemszöge*
-Louis? -szóltam bele a telefonba.
-Szia El. Na mizu Londonban? És mért beszélsz ilyen halkan?-kérdezte.
-Azért mert már Jess alszik, és ma voltunk sétálni,és mondta,hogy akárhogyan,de vissza akar menni hozzátok. Azt mondta,hogy ő itt befog dilizni. Amit meg is értek, négy fal között nem élet az élet.
-Akkor most hozzuk vissza?
-Lehet,hogy azt kéne. Nem akarom,hogy rosszul érezze magát. Oké,hogy én itt vagyok neki, de látom rajta,hogy hiányoztok neki.
-Van egy ötletem. Mindent elintézek,holnap reggel lesz egy gép,megveszem nektek a jegyet,a reptéren mondjátok,hogy Louis Tomlinson névre van eltéve 2 jegy Olaszba, még holnap itt leszünk. Várunk titeket az olasz reptéren délután,jó? Jessnek egy szót se, bár ha a reptérre mentek úgyis észre veszi,hogy mi van.
-Oké, vágom. Kösz Lou. -majd letettem a telefont.
Bementem a vendégszobába,ahol már Jessica mélyen aludt. Csak mosolyogni tudtam,ha arra gondoltam,hogy holnap valóra válik az újabb álma,hogy nem kell Londonban maradnia a turnén. Igaz,hogy nem táncolhat, de legalább ott lehet velük/velünk. Holnap új nap, új élet. Új élet? Milyen hülyeségeket beszélek én. Semmilyen új élet nem lesz. Inkább alszom egyet, úgy látszik ez a fáradtság hatása nálam...

55.rész- Nem engedem!

*Jessica szemszöge*
Este olvasás közben  megcsörrent a telefonom.
-Ne vedd fel, ha hívlak, tényleg...-szólt egy hang flegmán.
-Neked is szia Harry! -szóltam vissza.
-Ja bocs, szia. Szóval miért is nem vetted fel a telefont? Már háromszor kerestelek.
-Lent voltam a nappaliba, bocs. Mit akarsz?
-Csak megszeretném köszönni,hogy összehoztad ezt a tökéletes randit Fruzsinak és nekem. Élveztem. Ha te nem cselekedsz, nem mertem volna odamenni hozzá és elmondani az érzéseimet. Annyira jó volt. Ja de többet nem megyünk abba az étterembe,ahova vittél minket. Giliszta volt a spagettibe.
-Úristen! Sajnálom. Nem tudtam. -nevettem.
-Semmi baj. Az este még jobb lett. -nevetett ő is.- Amúgy annyira tetszett. Imádom ezt a csajszit. És gyönyörű. Nem csalódtam benned. Köszönöm,hogy segítettél összehozni ezt a találkát.
-Jól van Harry. Nincs mit. Bármikor segítek.
-De ez más. Remek volt minden. És ha te nem lennél, szerintem sose találtunk volna egymásra Fruzsival.
-Óó. Köszönöm e kedves szavakat. Elpirulok. -nevettem.
-És és és és.
-És?-kérdeztem.
-Csak annyi,hogy lehetne még egy ilyet szervezni?
-Kedves Harry! Én nem programszervező vagyok, és nem is szeretnék az lenni. Ha szeretnél még egy randit vele, akkor neked kell elintézned. Biztos vagyok benne,hogy bele menne.
-Azt mondod?
-Azt.
-Hé Harry! Kivel beszélsz? -hallottam egy hangot a telefon másik oldaláról.
-Hagyjál már Niall! -hallottam Harryt is.
-Ott van Niall?-kérdeztem.
-Jól hallottad. -mondta.
-Mond meg neki,hogy legyen kéznél a telefonja,vagy kapcsolja be a gépét. Köszi puszi. -mondtam.
-Jó-jó. Rázz le nyugodtan. -mondta szomorkásan.
-Jaj ne haragudj. Csak  tudod, ezt még egyszer végig kell majd hallgatnom,ha Fruzsi meséli el. Úgyhogy ne haragudj. -szóltam nevetve.
-Ja tényleg. -nevetett.-Akkor hagylak is. Niall mindjárt a gépnél van. Szia.
-Köszi. Szia.
-És Jess! Még egyszer köszi.-mondta.
-Nincs mit.
Leraktam a telefont, megfogtam a laptopom és visszafeküdtem az ágyra. Épp,hogy bekapcsoltam Niall máris felkért webcamra.
-Szia! -mosolyogtam a kamerába.
-Szia Édes! Hogy vagy? Olyan rég találkoztunk.-mondta szomorúan.
-Sajnos.. Én jól vagyok. És te? -kérdeztem.
-Én is megvagyok. Mit szólnál,ha átmennék hozzátok? Vagy esetleg te is átjöhetnél hozzánk... -mosolygott.
-Hááát nem is tudom. Megkérdezem anyut. Megvársz?
-Aha. Remélem belemennek.
Lefutottam a nappaliba,ahol anyu és apu épp tv-t nézett.
-Anyuuuuu! -néztem kiskutyaszemmel.
-Nem! -mondta.
-Na nemár. Még nem is mondtam semmit.
-Na jó. Mondd.
-Átjöhetne Niall? Vagy esetleg én átmehetnék hozzá? -kérdeztem.
-Kérdezd apád.-szólt határozottan.
-Jaj... Apuuuu!-kezdtem bele.
-Nem!
-Jaj nemár.
-Nem fogom hagyni,hogy a kislányom 5 sráccal legyen egy lakásba. Kitudja mit csinálnátok ott...
-Nem vagyok már kislány. És ha ő jönne át?
-Nem.
-De miért?
-Mert nem.
-Mehetnél ügyvédnek...
-Ne szemtelenkedj! -ordított rám.
-De én csak...
-Semmi de! Menj fel a szobádba és ne is lássalak! -ordította.
-De apa!
-Nincs semmi de! Már mondtam.
Felmásztam a lépcsőn,egyenesen be a szobámba. Leültem könnyezve a gép elé.
-Úristen! Te sírtál? -aggódott Niall.
-Nem...
-Látom,hogy sírtál. Mi a baj?
-Apu. Semmit se enged meg.
-Szóval nem lehetünk együtt? Megtiltja?
-Igen,mert még kislány vagyok. És nem akarja,hogy olyan történjen.
-Hát már teljesen mindegy. -nevetett.
-Ez nem vicces.
-Jó bocs. Tudod mit? Van egy ötletem. Ne sírj. -kikapcsolta a kamerát.
Nem értettem,hogy miben sántikál. Könnyeztem. Nem is értem,hogy apu miért nem akarja,hogy együtt legyek Niallal. De nem úgy. Szeretem .Akkor miért ne bújhatnék hozzá,hogy érezzem a közelségét? Olyan rég találkoztam már vele. Erre ő nem enged meg semmit. A jegyeim is jók a suliba, tánciskolába is rendszeresen járok. Akkor? Végig se tudtam gondolni ezt az egészet, valaki csöngetett. Ki lehet az ilyen későn? Kiléptem a szobámból, de láttam,hogy már anyu kinyitotta az ajtót. Én fentről hallgatóztam.
-Jó estét Mrs.Mason.-hallottam Niall hangját.Vajon mit akar itt?
-Szia.-köszönt neki anyu.- Gyere beljebb.
-Jó estét Mr. Mason.
-Hello...-bökte oda flegmán apu.
-Miért jöttél?-kérdezte anyu.
-Hááát. Szeretném elkérni a lányukat erre az estére.
-Az lehetetlen. -szólt oda apu.
-Miért? -kérdezte kedvesen Niall.
-Mert nem.
-De miért? Megtudná magyarázni,hogy miért ne lehetnék együtt az Ön lányával? Szeretem őt.
-Azt elhiszem, de akkor sem.
-De ha nem tudja megmondani,hogy miért, akkor miért ne lehetne?
-Mert nem.
-Én szeretném,ha ma eljöhetne velem.Vagy esetleg én itt maradhatnék? -kérdezte.
-Nem.
-De Mr. Mason. Miért?!
-Mert nem vagy szimpatikus.
-És azért nem szerethetem a lányát?
-Nem szeretném ha rosszat tennél benne.
-Rosszat tennék? Ezt mégis hogy érti?
-Egyszer már összetörted a szívét, még egyszer nem szeretném ezt látni!
-Többször nem fog előfordulni.
-Az összes srác ezt mondja. -hallottam apu hangját.
Én könnyeztem. Hogy lehet ilyen apám? Szeretem aput, de ilyenkor nem tudom megérteni.
-Megmutassam,hogy én nem ilyen vagyok?
-Nem érdekel.
-Ha olyan lennék,mint a többi srác, akkor nem írtam volna neki egy dalt, nem foglalkoznék vele. Mivel ön nem engedte át hozzám, ezért muszáj voltam eljönni ide,hogy eljátszhassam ezt a dalt.
-Tűnj innen! -ordított rá apu.
-Nem megyek el innen addig, amíg Jessica nem hallotta a dalt.
-Hagy menjen fel! -hallottam anyu hangját.
Niall elindult a lépcső felé.
-Te oda nem mész fel! -szólt hangosabban apu.
-Akkor hívják le Jesst.-szólt vissza Niall.
-Jessica! Azonnal gyere le! -hallottam apu hangját.
Én úgy tettem mintha a szobámból jöttem volna ki.
-Mi az? Niall? Te meg mit keresel itt?! -kérdeztem.
-Mondtam,hogy van egy ötletem.
-Ülj le Jessica! -húzott oda magához anyu.
-Szóval írtam neked egy dalt. Nem játszhattam úgy el,hogy a szüleid nincsenek itt. De ez mindegy is.
Gitározni kezdett. Elkezdődött egy nagyon szép szám. 2 perc múlva könnyezni kezdtem. Annyira szép szám.
-Ezt nekem írtad? -kérdeztem könnyes szemmel.
-Igen. Csakis neked.-nézett rám nagy kék szemeivel.
-Szeretlek! -suttogtam.
-Tudod,hogy én is.
-Apu! -kezdtem bele a mondandómba.-Most már elhiszed,hogy nem csak játszik velem? -kérdeztem.
-Hááát.-kezdte el.
-Hát?
-Talán el. Ezzel még nincs vége a "háborúnak". Ma este nem mehetsz sehová, és te se maradhatsz itt! -mutatott Niallra.
Niall rám nézett és bólintott,hogy oké, hagyjuk. Majd rájön,hogy szeretjük egymást és nem tilthat el egymástól.
-Köszönöm! -suttogtam és átöltetem Niallt.
-Jól van most már elég! Mars fel a szobádba! -utasított apu. -Te meg menj haza! -küldte el Niallt...